Szerotonin

Közel minden olyan anyag, ami az agyban a munkát végzi, a bélrendszerben is fellelhető. Közülük is a legjelentősebbek a szerotonin, dopamin, glutamát, norepinefrin. Ugyanígy két tucatnyi idegrendszer-fehérje (neuropeptid) és az immunrendszer fő sejtjei a bélben is megtalálhatók.

Nem véletlen tehát, hogy a szorongásban vagy depresszióban szenvedők gyakran emésztőrendeszeri változásokat is tapasztalnak.

Emellett az emésztőrendszer benzodiazepinekben is gazdag, ami a Valium és a Xanax gyógyszerekben is a fő hatóanyag.

Ugyanígy mindkét agyban opiát-receptorok is találhatók, így a morfin vagy a heroin a bélben lévő opiát-receptorokhoz tapadva székrekedést idézhet elő. Adott esetben tehát mindkét agy opiátfüggővé válhat.

Gershon kutatásai a szerotonin bélben betöltött szerepére is rámutattak.  Kiderült, hogy a test szerotoninmennyiségének 95%-át a bélrendszer tartalmazza.

A szerotonin az agyat folyamatosan tájékoztatja a bél-idegrendszerben történő eseményekről. Ez a kommunikáció többnyire egyirányú, 90%-ban a bélből az agy felé irányul a már említett ’nervus vagus’ idegkötegen keresztül.

A szerotonin a jó közérzetünkhöz nagymértékben hozzájárul. Az ún. SSRI (szelektív szerotonin-visszavétel gátló) antidepresszánsok az agy számára elérhető szerotoninmennyiség megnövelését hivatottak előidézni.

A szerotonin-felvételt mind az agyban, mind a bél-idegrendszerben olyan antidepresszánsok blokkolhatják, mint az amchlorimipramine, fluoxetine vagy zimelidine. A gyors felvétel hiányában a szerotonin a szomszédos idegsejtek felé áramlik, amelyek ennek hatására izgatottá válnak, ez pedig hasmenést eredményezhet. Egy idő után azonban ezek az idegsejtek a folyamat iránt érzéketlenek lesznek (deszenzitizálódnak), és az ingerlődés is megszűnik.

A szerotonin nem csak a hangulatunkat illetően, de az emésztésben is kulcsszerepet játszik. Az emésztés folyamata akkor kezdődik, amikor az ún. enterochromaffin sejt szerotonint spriccel a bél falába. A szerotonin a kibocsátás után reflex-szerű bélmozgásokat, perisztaltikát indít be.

Kiderült, hogy ahogy a depresszió, úgy az irritábilis bél-szindróma is legalább részben a szerotonin-rendszer változásainak függvénye. Az irritábilis bél-szindrómában szenvedő emberek belében túl sok szerotonin kering, ami hasmenést okoz. A nagy mennyiségű szerotonin túlterheli a bél receptorait, amitől ezek egy idő után lezárnak, így egy idő után  székrekedés alakulhat ki.

Ha egy helyzetet veszélyesnek ítélünk (pl. vizsgahelyzet, emberek közötti interakciós helyzet stb.), az agytörzs (ld. hüllőagy) az „üss vagy fuss” reakcióra kapcsol. A félelem a vagus ideget is arra öszönzi, hogy a bélrendszerben a szerotonin szintjét növelje, amitől a bél túlingerlődik, és hasmenést eredményez. Ugyanígy a nyelőcső is túlstimulálttá válhat, és nyelési nehézség léphet fel (ld. gombóc a torokban).

Extrém stresszhelyzetben az agy azzal védelmezi a bélrendszert, hogy a bél idegi központjában (plexus) található immunsejteknek küld jelzéseket. Az immunsejtek hisztamint, prosztaglandint és más ágenseket választanak ki, ami a bélben gyulladást idéz elő. Ezek az anyagok azonban a bélben görcsöket és hasmenést okoznak.

Klinikai viszgálatok igazolják, hogy az antidepresszánst szedő emberek negyedének olyan emésztőrendszeri zavaraik is vannak, mint a hányinger, hasmenés vagy székrekedés. Ezek a gyógyszerek a szerotoninszint felszívódását akadályozzák, ami gyorsítja a bélrendszeren keresztül a táplálék áthaladását is. Az antidepresszánst (Prozac) kis mennyiségben székrekedés ellen hatékonyan alkalmazták, ám amikor az adagot megnövelték, a bélrendszer mozgása „lefagyott”, ami megmagyarázza, hogy az antidepresszánstól miért lesz valakinek székrekedése. És mivel a Prozac az érzékelő idegsejteket is stimulálta, hányingert is okozott.

^{Forrás:
Michael D. Gershon: The Second Brain. Harper Collins, New York, 1998
Giulia Enders: Bélügyek. A belek csodálatos világa és a jó emésztés. Park Kiadó, 2015
http://www.nytimes.com/1996/01/23/science/complex-and-hidden-brain-in-gut-makes-stomachaches-and-butterflies.html?pagewanted=all
http://www.nytimes.com/2005/08/23/health/the-other-brain-also-deals-with-many-woes.html
http://www.scientificamerican.com/article.cfm?id=gut-second-brain}

Fontos hangsúlyozni, hogy NEM LÉTEZIK ún. „rákos személyiség” (Schwarz, 1993). Nincsenek tehát olyan személyiségvonások, amelyek a rák kialakulásának kockázatát megnövelnék. Sokkal inkább a szubjektíven átélt pszichés terhelés jelenthet kockázatot a mellrák kialakulásában, amelyet azonban „pszichoterápiával meg lehet előzni” – mondja ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung 2001 január 10-i száma is.

A mellrák a megbetegedett nők több, mint 95%-ánál nem örökletes eredetű. A 1990-ben felfedezett BRCA gének szövegében talált mutációk tehát pusztán az esetek 5%-ért felelősek.

Ha azonban nincs „rákos személyiség”, és a genetika is csak 5%-ban tehető felelőssé, min múlik a betegség kialakulása?

Számos tanulmány igazolja, hogy a hosszas lelki stressz valamint az egyéb kockázatot jelentő tényezők (dohányzás, túlsúly, bizonyos hormonkészítmények szedése, alkohol) erősen blokkolják az immunrendszer kiegyensúlyozott működését. A pszichés terhelések az immunrendszer és a gének működését sokkal nagyobb mértékben befolyásolják, mint az öröklődés.

Kutatások olyan nőknél, akik a szétköltözés vagy a válás állapotában voltak kimutatták, hogy a fontos védősejtek (főként T- és NK-sejtek) száma ezen időszakban csökkent, ill. működésük gátlás alatt állt. Emellett a lappangó herpesz és EBV vírusok aktiválódása is nőtt, és a kisebb sérülések is nehezebben gyógyultak (Kiecolt-Glaser, 2002).

Ugyanígy olyan egészséges embereknél, akik akaratuk ellenére magányosan éltek, megemelkedett stresszhormon-koncentrációt (kortizol) és csökkent működésű védősejteket találtak.

Az immunrendszer génjeire a lelki terhek és az emberi kapcsolatok által a depresszió gyakorolja a legnagyobb hatást. A depresszió a T- és NK-immunsejtek alulműködését és számuk csökkenését eredményezte ugyanúgy, ahogy a herpesz- és CMV vírusok elleni védekezésis gyengült (Maes, 1994).

Ezt igazolja az a 2000-ben publikált 14 évig tartó amerikai vizsgálat is, amelyben azok a nők, akik a vizsgálat kezdetén kezeletlen depresszióval küzdöttek, tizenöt év múlva 14x gyakrabban lettek rákbetegek, mint a depresszióban nem szenvedő társaik (Jacobs & Bovasso, 2000). Ez a kutatás azt is nyomatékosította, hogy a depresszió legfontosabb kiváltó okai között a fontos emberi kapcsolatok veszélyeztetése vagy elvesztése előkelő helyen áll.

A fenti adatok lehangolóak lehetnek, de ha időben és tudatosan lépünk, a folyamat jó irányba is fordítható. A segítség és a támogatás visszafordíthatja ezeket a hatásokat. Azoknál, akik magánytól vagy családi terhektől szenvedtek, pusztán egy lazító gyakorlatokat is alkalmazó beszélgetős csoportban való részvétel is a T- és NK-védősejtek jobb működéséhez és a vírusokkal szembeni védekezésük javulásához vezetett (Kiecolt-Glaser, 2002).

A pszichoterápia tehát klinikai vizsgálatok szerint is pozitív hatást gyakorol az immunrendszerre, és egyben csökkenti a rák kockázatát is. A pszichoterápia a már kialakult rákbetegségnél is jelentős segítséget nyújthat, főként akkor, ha a betegséghez depresszió is társul. Merjünk tehát segítséget kérni!

^{Forrás:
Bauer, J.: A testünk nem felejt. Ursus Libris, 2011.}